Bethlen Gábor Általános Iskola és Újreál Gimnázium
Bethlen - Általános Iskola Bethlen - Gimnázium Bethlen - Keveháza utcai telephely Bethlen - Kincskereső tagiskola
Tanáraink
Közzétételi lista
Ökoiskola

Andromeda Travel

Vida Fitness


Hírek
Szerző: Bethlen Admin @ 2008. szeptember 23. - 18:54 :: 22509 megtekintés :: Magyar

A filmtörténészek úgy tartják, hogy a film története ott kezdődik, amikor a Lumières-fivérek 1895 decemberében bemutatták az első mozgófényképet Párizsban. Eddig is készültek mozgó felvételek, azonban ezeket nem a közönségnek szánták, ezért 1895 a szimbolikus dátum, amikor a mozi megszületésének lehetünk tanúi. Ekkor a szenzáció a mozgáson van, és nem pedig történetek elbeszélésén. Lumières-ék riportfilmjei után Georges Méliès volt az első, aki az első játékfilmeket, pontosabban az első fantasztikus filmeket és tündérmeséket leforgatta.

A film kezdeteikor még nem volt hang, így 1895-1929-ig a némafilmkorszakról beszélhetünk. A hang megjelenése nagy változást hozott, eleinte attól féltek a filmteoretikusok, hogy ezáltal a színházhoz fog közelíteni ez a művészeti ág, és hogy a legnagyobb jellemzőjét fogja elveszteni, mégpedig azt, hogy láttat. Természetesen tudhatjuk, hogy a hang megjelenése nem hozott negatív változásokat a hetedik művészet életében, a jól megválasztott hangzásvilág kiegészíti a filmet. Fontos, hogy a láttatás az elsődleges a filmben, tehát a hang megjelenése után is főleg a látványnak kell a művészi üzenetet hordoznia.

Az 1930 és 1960 közötti időszakra a hangosfilm vált uralkodóvá a mozikban. Az 1920-as évek végére a film már három évtizedes tartalmas múlttal rendelkezett, így volt mi ellen lázadni és mit megújítani: ekkorra szépen kialakultak a film műfajai, stílusai, azok stíluselemei és közkincs lett az összes filmes elbeszélőforma. Ekkor a filmesek a történések pergésének, az idő természetes múlásának bemutatását élvezték, az idő megszakításának csak igen kezdetleges módjait ismerték és alkalmazták általában. Egészen az ötvenes-hatvanas évekig találkozhatunk megújítókkal, különféle irányzatokkal, akik a filmelbeszélés idejét újították meg, a beállításokon változtattak, vagy éppen addig szokatlan – olykor tabu – témákat jelenítettek meg a filmvásznon.

 
Néhány példa ezekből az évtizedekből:
  • Luis Buńuel és Salvador Dalí – Andalúziai kutya, Aranykor (álom és szabad gondolattársítás adja a történetet, tudattalan tartalmakat próbálnak kifejezni, idő és tér szabad kezelése, ok-okozati összefüggések álomszerűen vannak megjelenítve, szimbólumok alkalmazása) 
  • Orson Welles – Aranypolgár (addigi technikai eszközök, a flashback, az alsó- és felső kameraállások, a nagy látószögű optika, a sávos-foltos, szokatlanul irányított megvilágítás és a mélységélesség maximális kihasználása)
  • a film noir irányzata – A film noir műfaja Amerikából ered, az elnevezés mégis francia (azaz fekete film), mert francia kritikusok foglalkoztak először komolyan ezekkel a munkákkal. A film noirok atmoszférája nagyon sajátos. Majdnem mind fekete-fehérben készültek, és sajátos kelléktáruk van. A klasszikus film noir egy bűnügyi történetet kapcsol össze a főhősre nézve romboló szerelmi történettel, és a két történet egymást motiválja. A kiinduló problémát háttérbe szorítja ez a filmtípus, a bűntény és a szerelem összekapcsolódik bennük. – pl. John Huston: Máltai sólyom (1941)
  • Akira KurosawaA vihar kapujában (egy történet különböző nézőpontokból elmesélve)
  • Alfred Hitchcock – Szédülés (Vertigo), Psycho (idő kérdésköre, közönségre való hatás – suspense)

Az ötvenes-hatvanas évektől kezdve beszélhetünk modern filmművészetről, és egészen napjainkig kitart ez a korszak. Elméleti megalapozottságát többek között a francia filmművészek adták, akik két fontos fogalmat is bevezettek ebben az időszakban.

A kamera-töltőtoll: (1948: Alexandre Astruc: Új avantgárd születése: a kamera-töltőtoll) A filmképben kell a gondolatnak megjelennie, tehát a film folyamatában, s ebből következően a film formanyelvében (a szereplők szavaiban, mozdulataiban, a szereplőket egymással vagy a tárgyakkal összekötő kameramozgásokban) kell tetten érnünk a művészi üzenetet, tehát a film szerzőjének úgy kell használnia a kamerát, mint az írónak a töltőtollat.

A szerzői film: a film szerzőjének eleinte a forgatókönyvírót és a producert tekintették az 50-es évekig. Ezek után a rendező lép elő a háttérből, és a mai napig a film igazi szerzőjének a rendezőt tartjuk.

Ebben az időszakban fontos hatást tett a filmekre, hogy a televízió elterjedt világszerte, és ehhez kellett alkalmazkodnia a filmeseknek. François Truffaut – híres francia filmrendező, a francia újhullám egyik legjelesebb képviselője – jegyzi meg ezzel kapcsolatban:„Én azt szeretném, hogy a filmet tátott szájjal nézzék.” Mivel otthoni filmnézés közben megszokták a nézők, hogy nem csak a filmre koncentrálnak, ezért kell hatásosabb filmeket készíteni a rendező szerint. További jellemzője ennek a korszaknak, hogy elterjedt a színes film is, illetve szétvált művészfilm és tömegfilm (műfaji film), tehát az igényes, művészi céllal létrehozott alkotások és a tömegnek szánt filmek (egy adott filmműfajt tökéletesen megvalósító alkotás).

A modern filmre jellemző:

  • a lineáris elbeszélés széttöredezése
  • a reflexiókkal, bonyolult időutazásokkal tarkított új elbeszélő formák
  • az érzelmek túlsúlya
  • a töredékesség a világképben, a filmképben, filmtérben és a filmidőben
  • a klasszikus montázs tagadása (a hosszú beállításokban megfigyelhető a továbbélés)
  • a véletlen központi dramaturgiai szerepe
  • a valóságos dolgok negatívvá válása, a képzeletbeli pozitív beállítása
  • a megkülönböztetés nélkül áramló képek
  • az elidegenítő narrátor és a kamera jelenlétének állandó érzékeltetése jellemzik.

Híres rendezők és filmek ebből a korszakból:

 

  • Frederico Fellini: Nyolc és fél, Édes élet
  • Jean-Luc Godard: Kifulladásig
  • Michelangelo Antonioni: Nagyítás
  • Stanley Kubrick: 2001. Űrodüsszeia, Gépnarancs
  • Peter Greenaway: A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője; A rajzoló szerződése
  • Huszárik Zoltán: Szindbád
  • Luis Buñuel: A burzsoázia diszkrét bája
  • Monthy Python: Brian élete, Az élet értelme
  • David Lynch: Lost Highway, Mulholland Drive
  • Quentin Tarantino: Ponyvaregény
  • Emir Kusturica: Underground, Cigányok ideje, Macska-jaj
  • Milos Forman: Tűz van, babám!, Hair
  • Jirí Menzel: Sörgyári capriccio, Szigorúan ellenőrzött vonatok, Őfelsége pincére voltam
  • Pedro Almodóvar: Az északi sarkkör szerelmesei, Beszélj hozzá!
  • Danny Boyle: Trainspotting
  • Jean-Pierre Jeunet: Amélie csodálatos élete
  • Nyikita Mihalkov: Etűdök gépzongorára

Forrás:

 
A magyar fim történetéről, filmelemzések – http://www.filmtortenet.hu/