Bethlen Gábor
Általános Iskola és Gimnázium

English Language Development for Teachers and Staff working in Education

Cserven Irén

2025. május 12-16. közt részt vettem az Erasmus+ Project keretén belül egy angol nyelvtanfolyamon Máltán. A képzés célja az angol nyelvtudásom fejlesztése volt, különös tekintettel a beszédkészség, hallás utáni értés és a nyelvtani pontosság javítására, valamint nemzetközi tapasztalatszerzés az oktatás területén.

Az Easy School of Languages nyelviskola a fővárosban, Valletta-ban található egy nagyon hangulatos belvárosi kis utcácskában. A tanfolyam öt napos volt, minden nap három 90 perces órán vettem részt, közte 30 perces szünetekkel. A délelőtti két tanórát egy amerikai anyanyelvű tanár tartotta kis, 5–6 fős csoportban. A foglalkozások során gyakran munkafüzetet használtunk, interaktív táblán dolgoztunk, nyelvtani szerkezeteket gyakoroltunk, valamint párban és csoportban végeztünk kommunikációs feladatokat. A tanulási környezet támogató és motiváló volt, a tanár barátságos és jól felkészült.

A délutáni órán egy nagyobb, 10–12 fős nemzetközi csoporttal dolgoztunk együtt. A résztvevők szó szerint a világ minden tájáról érkeztek (Svájc, Németország, Olaszország, Bulgária, Franciaország, Spanyolország, de volt csoporttársam még Japánból is) és nem csak pedagógusokból állt a csoport. Ezek a foglalkozások kötetlenebb hangulatban zajlottak, és elsősorban beszélgetésre, játékos nyelvgyakorlatokra, illetve interkulturális kommunikációra épültek. Kiváló lehetőséget biztosítottak arra, hogy egymástól is tanuljunk, és bátrabban használjuk az angol nyelvet valós élethelyzetekben. A tanfolyam során fejlődött a beszédkészségem és a hallás utáni értésem, bővült a szókincsem, és magabiztosabban merem használni az angolt mind a munkahelyi, mind a hétköznapi kommunikáció során. Bár a képzés hasznos volt, a tanfolyam időtartamát rövidnek éreztem. Éppen akkor kezdtem igazán belelendülni a nyelvhasználatba, amikor már véget is ért. Úgy vélem egy hosszabb tanfolyam még hatékonyabban támogathatná a nyelvi fejlődést.

A tanórák után a nap hátralévő részét rendszerint Málta felfedezésével töltöttem – sétáltam a történelmi városrészekben, megismerkedtem a helyi kultúrával, ételekkel, és élveztem a tengerparti hangulatot. Málta természeti szépsége lenyűgöző – sziklás tengerpartok, kék öblök, dombos tájak jellemzik, és minden kis utcában történelem vesz körül. A kultúra rendkívül sokszínű, hiszen a szigetországban sokféle nemzetiség él együtt, így a helyi életstílusban is keveredik az európai, arab, brit és mediterrán hatás. A közlekedés ugyanakkor kihívást jelentett – a bal oldali közlekedés, a ritkán közlekedő buszok és az átszállások miatt nehéz volt elsőre eligazodni, de ezt is inkább kalandként éltem meg, ami hozzátartozott az élményhez.

Sajnos némi kellemetlenségem is adódott a kurzussal kapcsolatban: pár nappal az utazásom előtt változás történt a szállásadó személyével és helyszínnel kapcsolatban. Az nyelviskolától kapott információk hiányosak, illetve pontatlanok voltak, csak rátermettségemnek köszönhető, hogy sikerült végül a megfelelő helyre jutni és nehezen ugyan, de felvenni a kapcsolatot a vendéglátómmal. Az esti órákban a helyszínre érve szembesültem azzal, hogy a nyelviskola által biztosított szállás nagy csalódást okozott. A szállás körülményei súlyosan nem feleltek meg az elfogadható higiéniai és kényelmi elvárásoknak (koszos volt, még kutyavizelet is volt az ágyam lábánál a földön, a házigazda dohányzott a lakásban, ittasan érkezett haza a megérkezésem után és összességében kellemetlen légkört teremtett), így kénytelen voltam ezt a szálláshelyet másnap reggel elhagyni. Az éjszaka folyamán, interneten foglaltam magamnak egy másik szállást saját költségen, és a tanfolyam első napján jeleztem a problémát az iskolának valamint felvettem a kapcsolatot a magyarországi Erasmus+ Pályázatírási és utaztatási tanácsadómmal is. Az első kurzus napon a nyelviskola menedzsere személyesen beszélt velem, elnézést kért a kellemetlenségért, és korrekt módon kezelték a helyzetet: felajánlották a szállásdíj visszatérítését, fizették a taxit, amellyel az új szállásra utaztam, valamint egy ajándék programrészvétellel is kedveskedtek a történtek kompenzálására. Igaz a visszatérítésre kicsit „agitálni” kellett őket és várni bő 2 hetet, de végül megérkezett a számlámra az összeg…

Összességében a Máltán töltött hét szakmailag és emberileg is rendkívül gazdagító élmény volt. A megszerzett angol nyelvi készségeket a mindennapi oktatásban és a nemzetközi kommunikációban egyaránt alkalmazni tudom. A beszéd- és hallás utáni értés fejlesztése lehetővé teszi a folyékonyabb, magabiztosabb nyelvhasználatot. Külföldi diákcsereprogram/ szakmai látogatás esetén aktívan részt tudok vállalni a feladatok lebonyolításában és szervezésben egyaránt.

A kezdeti nehézségek ellenére hálás vagyok a lehetőségért, különösen a nyelviskola rugalmas és korrekt hozzáállásáért. Bátran ajánlom a hasonló képzéseken való részvételt minden pedagógus kollégának, aki szeretné fejleszteni nyelvtudását és bővíteni nemzetközi tapasztalatait.

Képek

Ajánló